Kasza Tamás Magyarországon először határozta meg a LEZÁRÁS jelentését.

Ha már minden rendben a cégeddel: van egy jó terméked, szolgáltatásod; terveztél, szerveztél, marketingelsz, hiába, ha nem tudsz lezárni. A lezárás az, amin elbukhatsz.

Sikerek a Jedi után:

1. Kategorikusan érzem a különbséget a jelenben levés és nem jelenben levés között.
2. Tök jó ötleteim jöttek hirtelen a semmiből.
3. Olyan emberek között akik kizárólag egyszerre szeretnek beszélni, könnyedén tudtam alkalmazni, hogy csak arra figyeltem akivel éppen kommunikációban voltam, figyelmen kívül hagyva a többiek kommentárjait. Majd amikor befejeztem, akkor kezdtem bele egy újabb ciklusba. A Jedi előtt ez nagyon lefárasztott.
4. Amikor beszélek valakivel, sokszor beugrik, hogy figyeljek rá és valóban kommunikáljak vele, a korábbi automata üzemmód helyett.
5. Simán (még magam is meglepődtem mennyire) kimondtam a főnökömnek, aki egy nagyon erős egyéniség, egy megállapítására, hogy nem értek vele egyet és elmondtam, hogy miért. Erre ő 2 másodperc gondolkodás után: Elfogadom.

Fullér Csaba

Tamás a Jedin kérte, hogy gondoljunk arra a dologra, amit meg szeretnénk valósítani.

Nekem akkor az jutott eszembe, hogy egy rég várt pénzem megérkezzen.

Korábbi munkám által egyik ismerősömnek adtam egy árajánlatot. Mindezt 3 éve. Most vasárnap a piacon vásároltam, és a hátam mögött valaki megszólal, hogy emlékszem-e. Most újravettük az ajánlatot, ami sokkal több lett, mint korábban.

Júlika

Az első és a legfontosabb! Amióta Jedi lettem, minden nap 6:30 körül magamtól ébredek, ami nálam azelőtt elképzelhetetlen volt. Ezáltal sokkal hatékonyabbak lettek a napjaim! Ebben a hónapban nagyobb szerződésszámot produkáltam, mint előtte közel 1 év alatt összesen. Hihetetlen erő és lendület van bennem, imádom ezt az állapotot! Folyamatosan jönnek fel a semmittevésből is a kollégáim, mintha a világ kicserélődött volna. Örülök, hogy a csapat része voltam és elmentem erre a képzésre!

N.M.

Következő JEDI:

Vezetői Kommunikációs Tanfolyam - JEDI

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 2
Heti: 31
Havi: 326
Össz.: 62 365
Oldal: JEDI KÉPZÉS
Kasza Tamás Magyarországon először határozta meg a LEZÁRÁS jelentését. - © 2008 - 2024 - lezaras.hupont.hu

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat